Miután látjuk, hogy a megfelelő projektek kiválasztása és következetes végrehajtása rendkívül fontos a szervezet életében, hiszen ez jelenti az egyik kulcsot a stratégia sikeres megvalósításához, természetesen jelentkezik az igény, hogy akkor próbáljunk meg mindent megtenni annak érdekében, hogy jó, megalapozott döntéseket hozzunk.
Nézzük meg, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni:
- Koncentráljuk erőforrásainkat az igazán fontos dolgokra. Lefordítva, olyan beruházásokat hajtsunk végre, melyek összhangban vannak a kijelölt stratégiával;
- Vegyük figyelembe a várható megtérülést, vagyis mind a pénzügyi és nem-pénzügyi hasznot is, melyet az adott beruházás megvalósítása hozni fog;
- Ne fektessük erőforrásainkat kockázatos beruházásokba, ha a céljainkat kisebb kockázatok mellett is el tudjuk érni. Itt figyelembe kell venni a megvalósítási kockázatot (sikerül-e befejezni a projektet), illetve annak kockázatát is, hogy esetleg egy sikeresen befejezett projekt mégsem hozza azt a hasznot, amit vártunk, vagy mégsem visz bennünket közelebb a stratégia megvalósításához;
- Vannak bizonyos kötelezően végrehajtandó beruházások, amiket nem hagyhatunk ki. Pl.: Egy bankot a felügyelet felszólíthatja bizonyos fejlesztések végrehajtására;
- Olyan projekt portfoliót állítsunk össze, melyet meg is tudunk valósítani, azaz van rá elegendő pénzünk, és rendelkezésünkre áll a szükséges szakmai kompetencia (akár cégen belül, akár a piacon megvásárolva)
Legegyszerűbb esetben egy kisvállalat vezetőjének kell két beruházási lehetőség között választani. Ebben az esetben arra törekszik mindenki, hogy lehetőleg minden releváns információt beszerezzen a lehetőségekről, mérhető módon összehasonlít, majd továbbmegy valamelyik irányba. Már ez a helyzet is okozhat azonban bonyodalmakat, hiszen gyakran almát kell hasonlítani a körtével.
Más esetben azonban tovább bonyolódik a helyzet, mivel több lehetőség közül kell választanunk, másrészt többen is beleszólnak a végső döntés meghozatalába. Ilyenkor gyakran az "erősebb kutya ugat" elv alapján dől el, hogy melyik javaslatok kerülnek megvalósításra.
Az Erősebb kutya helyzet elkerülése érdekében egy olyan keretrendszer alkalmazása lehet indokolt, mely a fenti szempontok figyelembe vételével lehetőleg a szubjektivitás csökkentésével segít eldönteni, hogy mely projektjavaslatok kerüljenek megvalósításra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése